Már három napja üresen áll ez a bejegyzés. Elkezdtem vagy hatszor, de mindig kitöröltem. Nem tudom,miért.
Akiket megismerünk, azokat ugye az érzékszerveinkkel látjuk, és az agyunk állítja össze a képet róluk. Ezért nem lesznek se többek, se kevesebbek annál, mint aminek látni szeretnénk őket.
De...
Ha valaki szemében meglátod önmagad... Az a legszebb, és legritkább dolgok egyike. Hiányzik ez.
Mind egyedül kezdjük és fejezzük be. Csak a köztes út változhat. Egy valaki van, aki mindig van, aki volt és aki eljön, ha itt az ideje.
Szeretném egyszer az igazi szabadságot érezni, mikor nem az van, hogy bármit megtehetsz, amit akarsz, hanem az, hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz.
Fogalmam sincs, ki olvassa ezt a blogot, vagy ki miért, igazából nem is ez a lényeg. Főleg magamnak szól. Nekem kell a pozitív megerősítés. Nem tudom, miért vagyok ilyen ahhoz képest, hogy egyke vagyok. Ez valamiféle paradoxon. De mostanában mindenki szótlan. Ahelyett, hogy egyenes lenne, mindenféle bonyodalom, vagy büszkeség nélkül. Mindenki hallgat. Az ok számomra ismeretlen. Nekem ez nem megy.
Fogalmam sincs, ki olvassa ezt a blogot, vagy ki miért, igazából nem is ez a lényeg. Főleg magamnak szól. Nekem kell a pozitív megerősítés. Nem tudom, miért vagyok ilyen ahhoz képest, hogy egyke vagyok. Ez valamiféle paradoxon. De mostanában mindenki szótlan. Ahelyett, hogy egyenes lenne, mindenféle bonyodalom, vagy büszkeség nélkül. Mindenki hallgat. Az ok számomra ismeretlen. Nekem ez nem megy.
Még egy nap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése