Azt hiszed, szükséged van valakire. Elképzelsz valamit, ami kettőtök között lehetne, és emiatt még jobban úgy érzed, ő kell neked. Pedig nem. Nem lehet letagadni az érzéseket, de néha el kell engedni őket. Vagy legalább meg kell próbálni. Hogy jöhessen a sors.
Mert ha végre igazán el tudsz engedni valamit, (ami nekem két hete, szerdán történt meg egyetlen egy percre, este hatkor, mégis, ez alatt az egyetlen perc alatt mennyi minden történt), akkor jönnek az érdekes, váratlan, "sorsszerű" dolgok. Akkor találkozol aerobicról hazafelé jövet a szomszéd fiúval a liftben (persze nem öltöztél át, kint 40 fok, izzadt vagy, fáradt, nyűgös, fáj még a hajad is). És mégis megemlíti,h.nem is tudta,h.szomszédok vagytok... :D És vigyorog, és bemutatkozik. Persze nem a smink meg a ruha teszi az embert, de akkor is. Első találkozásnak hihetetlen, de élmény...
Am. bazimeleg van. De ez a nyár legfőbb tulajdonsága sokáigvilágosság, a szúnyogok, a citromos sör, a kis ruhák, a szandazokni, a ragtapasz eladásának hirtelen megnövekedése, és a strandolás mellett.
Nekem is lóg a nyelvem... Csak így lehet kibírni, lógó nyelvvel, párologtatva, ruha nélkül. So c'mon, melt with me.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése