Mert mások mindig jobban tudják. Mert mások már átélték. Mert mások okosabbak. Mert mások ismernek valakit, aki. Vagy nem ismernek senkit, aki nem. Azok a mások, akik talán ugyanígy bűnösök voltak megint mások szemében, és ettől ugyanígy szenvedtek. Mégis olyanná váltak maguk is. Megmondókká, leckéztetőkké, figyelmeztetőkké, a jóakarat és a segítségnyújtás zászlaját magasan lobogtatva. De hiszen én csak. Nem értem, mi a bajod, én örültem volna, hogyha. És akkor még nem beszéltem az újságokról, fórumokról, blogokról, könyvekről, irányzatokról, amelyek általában szintén arról szólnak, hogy miért csinálod rosszul. Na, ettől egyszerre nyílik ki a bicska zsebemben, és támad sírhatnékom.
Egyelőre úgy tűnik, néhány ember csupán, akik szerint mindent pontosan úgy csinálok, ahogy nekem csinálnom kell. Semmit sem rontok el. Jó vagyok, ahogy vagyok. Akik szerint nem vagyok bűnös semmiben. Akik szerint természetes, hogy úgy érzek, ahogy, és azt teszem, amit.
Néha nem értem az embereket. Annyival könnyeb lehetne neki, ha elfogadnák, hogy nem mindenki olyan, mint ők. Van aki nyávog, van aki nyel. Van aki panaszkodik, van aki hallgat. De ha egyszer megszerettél valakit valamiért, akkor miért nem megy már utána vele? Miért jönnek olyan hamar az egyszavas válaszok: Igen. Persze. Jó. Természetesen. Nem. Nem tudom a választ. Talán jobb is.
De nem beszélek erről, mert mindig lesz, aki jobban tudja. Akinek ráadásul még ez és ez is a baja volt, jaj, de tudja irigyelni a gyerekes problémáimat. Mindig lesz, aki bezzeg, vagy aki bezzeg nem. Mittudomén. Mindig lesz, aki nincs a helyemben, de helyettem tudja. De ezek az én problémáim. Engem ez foglalkoztat. Ettől is vagyok, aki vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése