Judumudu

Én nem pöcs Cafeblogot meg Szexpázsitot meg Bezzeganyát meg Feminfót írogatok a Nők lapjába, nem a trendi ruhákról,meg a sztárokról írok,leszarom. Ebben semmi izgalmas, és szórakoztató nincs. Ez a blog csakis rólam szól. A kis egoista énem néhanapi megnyilvánulása ez a szar blog, amit van aki olvas,van aki nem. Nincs semmi célja,mint a magam szórakoztatása, meg a kiírás, ami néha segít megkönnyebbülni. Most is egy ilyen fázisba értem. Mert vannak témák a saját életemben, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mert a pofátlanságnak nemcsak hogy teteje van, hanem a tetejének is van teteje.

A modern kori rabszolgaság igenis létezik. Az emberiség saját - vagy mások - erejéből eljutott oda, hogy felszámolja ezt, de valahogy mégsem sikerült teljesen. És most nemcsak az emberkereskedelemre, meg a harmadik világbeli országokra gondolok. Az Európai Unió, az egekig magasztalt szövetség tagállamaiban, a kapitalizmus csodájának köszönhetően bárkivel megtörténhet. És meg is történik.

Vegyünk egy lányt. Egy egyszerű, 23 éves, kis idióta naiv lányt, aki hisz valamit a világról. Persze tudja,h. az egyetem azért teljesen más, mint az ÉLET, de hát belevág. Még lelkes. Miért ne lenne. Eljött a megkérdőjelezések ideje. Bármit megkérdőjelezhet, hogy ez nem is úgy van ahogy képzelte/tanították neki/hallotta, és felfedezheti egyedül az őt körülvevő világot. Valamennyire felkészült a pofonokra, bár igazán azokra sosem lehet felkészülni. Aztán rájön, hogy az élet nem is olyan szép, mint amilyennek ő először hitte, még azt a változatot sem közelíti meg, amit már annyira lecsupaszított, és telerakta a legrosszabb forgatókönyvekkel, hogy már az elborzasztja. Ez a világ pont attól szép, hogy megtörténhet bármi. És ahogy a mondás tartja, meg is történik.

De - mert ilyenkor mindig jön egy DE - sok jó dolog van, ami kompenzálhat. És kompenzál is. Mert a rossz dolgok mellett mindig vannak jók. Pl. szerelem. A nagybetűs. Persze ez a lány még mindig csak várja, úgyhogy ez a kompenzálási forma sajnos az ő esetében nem segíthet. 1:0 az ÉLETnek.

Aztán vannak a barátok. Több fajtájuk van, és nem lehet mindegyiket ugyanúgy szeretni, csakis máshogy. Nem jobban, vagy kevésbé, hanem máshogy. Ezt máshogy nem tudom megmagyarázni.

De egy idő után azért összejön az, hogy te menekülsz a barátaid elől azért, hogy ne bántsd meg őket, mert ki vagy szolgáltatva az egész világnak, köztük nekik is. De mikor valaki vár a másikra kib*szott fél órát esőben, hidegben, és a másik még egy sms-t sem bír írni,h.bocs, nem jövök, néha meg is érti, hogy ez lehet a legjobb, amit tehet. Egyszerűen át kell értékelni, a barátságot, a másik iránt érzett dolgokat, azt, hogy te a saját világodban őt hova helyezed el, sőt, egy idő után eljut az ember arra a szintre,hogy a saját személyiségét kell átértékelnie. Különben minden reggel úgy kel fel, hogy leköpi a kib*szott tükröt,mert nem tud belenézni, a nyolcvanhatodik pofon után, hogy már megint elbasztam. Már megint átvert a másik. Aki most már úgy tekint rád, mint valakire, akit régen ismert, pedig x idővel ezelőtt ( ahol az x kevesebb,mint egy év) még úgy nézett rád, hogy tudtad,hogy na rá számíthatok. Róla sok mindent tudok. De mindenkinek csalódnia kell.Vagy másokban, vagy magában. És ilyenkor jut eszembe, mindig az a mondás, hogy shame on you when you fool me once, but shame on me when you fool me twice. Az én hibám, egyedül az enyém, és az is lesz örökre.

Aztán van még egy dolog, ami segíthet. A munka. Ha valaki megtaláltja azt, ami igazán érdekli. Nem, ez így nem is jó, hanem ha azért fizetnek neki egy nem túl korrekt, de azért számlákra meg kis mosolyokra épp elég összeget, amit igazán szeret csinálni. Na és itt el is jutottunk a modern kori rabszolgasághoz. Mert van egy munkahelyed. Szereted, vagy mondjuk úgy elvagy. Egy idő után, ha nem a szenvedélyed és a hobbid, sajnos mindenki belefásul. Aztán el is kezdi utálni. Ilyenkor, mint minden embert, aki a világ anyagias felén él, vagyis nem az esőerdőben szerzi be magának az aznapi vacsit egy kis bogyókörettel, és nem egy fán lakik, szóval ilyenkor minden embert a pénz motivál. A della, a zsozsó, a suska, a stex. Amin lehet venni olyan dolgokat, vagy el lehet menni olyan helyekre, ami elfeledteti vele azt, hogy vagy eladod magad, vagy ha nem adod el magad, a rendszerből is kiesel, mert leszar az ország. Leszar a társadalom, és a TAJ számod is megszűnik, ha nem fizetsz magad után TB-t. Mert minden ember csak egy pár szám. Személyi szám, TAJ szám, születési dátum. Elég egyet tudni, és kb. mindent meg tudnak rólad. És ha ezek eltűnnek, nem vagy senki. Mint a Men In Black-ben. Mikor kitörlik J ügynök nevét. A helyzet annyiban különbözik, hogy a J is törlődik. És Juduka nem J. lesz, hanem egy nagy semmi.

Még arra sincs se pénz se lehetőség, hogy lelépjek ebből a kibaszott országból az esőerdő kellős közepére, hogy megpróbáljak egy napig elélni valami általam elejtett vadállaton, és bár első nap tuti elvéreznék egy maláriaszúnyog csípés, vagy csak egy egyszerű kő miatt az út közepén,amiben tuti felbukok, de azt mondhassam, hogy igen, megpróbálta, odatettem magam, aztán mégsem sikerült.

De mikor kövi hónap 5én sincs pénzed, meg lassan semmid, mert a barátaid is átbasznak (akinek nem inge, nem vegye magára), és a megkérdőjelezése a dolgoknak olyan szintre jutott, hogy nemcsak magadat meg a világot kérdőjelezed meg, hanem a léted értelmét ebben a világban, akkor még jön egy ilyen este. Hogy hiába vársz az esőben, nem jön senki. És semmi. És ezek a kis szarok csak gyűlnek, és gyűlnek. És gyűlnek.

Ekkor két lehetőség van. Ill. három.

Vagy pszichopata megalomániás gyilkossá válsz, szerzel egy fegyvert és elintézed magad kb. örökre rövid időn belül.

Vagy magadba fojtod, nyelsz, és mész a diliházba.

Vagy kitartasz, feladod a boldogság keresését, beállsz az emberdroidok sorába, és azon szórakozol, hogy hogy lehet valakinek az a legnagyobb gondja, hogy aznap este épp milyenre fesse a körmét.

De mi van, ha már ez sem "szórakoztat", és nem marad semmi, csak az üresség...